Hallgass pécsi zenét - pécsaktuál rádió

Használd a keresőt és a szűrőket, hogy gyorsabban és kényelmesebben megtaláld amit keresel!

Szereplők

Csiszár Beáta, Dr

Csiszár Beáta, Dr

DOK tudományos alelnöke

Pécsi Tudományegyetem


2017-ben kezdtem doktori tanulmányaimat a Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola Kísérletes Kardiológia programjában az I.sz. Belgyógyászati Klinikán. Többek között az újraélesztett betegek túlélését, neurológiai kimenetelét előrejelző markerek azonosításán dolgozom. Már Ph.D. képzésem első évében lehetőségem nyílt bekapcsolódni a Doktronadusz Önkormányzat munkájába, ahol két évig küldöttként és a Tudományos és Tanulmányi Bizottság tagjaként tudományos rendezvényszervezéssel, az ehhez kapcsolódó kiadványok szerkesztésével kapcsolatos feladatokat láttunk el. Emellett részletes betekintést nyerhettem a szervezet munkájába. 2019 őszétől a Tudományos és Tanulmányi Bizottság alelnökeként végzem munkámat, melynek keretein belül rendszeresen szervezünk tudományos rendezvényeket, workshopokat doktoranduszok számára.

Szervező egység(ek)

Szervező egység(ek)


Program(ok), ahol szereplő

Programok, ahol szereplő

70
program

47
szereplő

46
szervező

FB CHAT