Hallgass pécsi zenét - pécsaktuál rádió

Használd a keresőt és a szűrőket, hogy gyorsabban és kényelmesebben megtaláld amit keresel!

Programok

PTE: A Befogadó Egyetem

PTE: A Befogadó Egyetem

2021-01-29 | 19:00 - 19:04

A Pécsi Tudományegyetem Befogadó Egyetem: az ország és a régió szellemi műhelyeként értékközpontú, nyitott és befogadó szemlélettel rendelkező szervezet. Törekszik e szemlélet megerősítésére, kiterjesztésére az egyetem valamennyi polgára, valamint az egyetem által nyújtott szolgáltatásokban érintettek számára és részvételével.A Befogadó Egyetem, mint szervezeti egység ernyőszervezetként összehangolja, megerősíti, kiterjeszti és koordinálja a különböző karokon és egységein futó, az inkluzivitást képviselő jógyakorlatokat. Segíti a befogadást célzó programok kommunikációját és együttműködését, miközben saját programjaival, rendezvényeivel és szolgáltatásaival is támogatja az inklúzió gyakorlati megvalósulását.
A Befogadó Egyetem a sokszínű, befogadó egyetemi környezet kialakításával elősegíti a PTE hallgatóinak, leendő hallgatóinak eredményesebb tanulmányait és valamennyi PTE-s polgár jól-létét. Ezzel erősíteni kívánja az Egyetem egyéni arculatát, helyi értékeinek előtérbe állítását, ezáltal növelni kívánja a Pécsi Tudományegyetem egyedi felsőoktatás-piaci pozícióját.
A Befogadó Egyetem az inkluzív akadémiai kiválóság hangsúlyozásával, valamint a befogadást célzó komplex fejlesztés elméleti és gyakorlati megvalósulásával kiemelt jelentőséggel bír a PTE számára, amivel azt a célját kívánja szolgálni, hogy hallgatóinkat kiemelkedő szakemberekké nevelje.

Időpont(ok)

Időpont(ok)

  • 2021-01-29
  • 19:00 - 19:04

Honlap

Honlap


Videó

Videó


Szereplők

Szereplők


Szervező egység(ek)

Szervező egység(ek)


Tudományágak

Tudományágak

  • Egyéb

Programtípus(ok)

Programtípus(ok)

  • Bemutató

70
program

47
szereplő

46
szervező

FB CHAT